Ültessük el a magokat, álljunk félre az útból

Interjú Birju Pandyával

Birju Pandya életében számos szerepet töltött be: férj, apa, barát és kolléga. A Deep Adaptation Forum (DAF) önkénteseként és a Mindfulness vezetőjeként a Mobiusa pénzügyek, a rendszerfejlődés és a belső átalakulás kapcsolatára összpontosít. Heather Lunának, a DAF kommunikációs koordinátorának lehetősége volt beszélgetni vele a Deep Adaptation útján tett útjáról és arról, hogy mit tanulhatunk a keleti összeomlásról szóló elbeszélésekből.. A videó megtekintése.

DAF: Nemrégiben ön és én együtt dolgoztunk egy dokumentumon, és felmerült az "összeomlás" szó, amelyet a Deep Adaptationben állandóan használnak, és amely az egész honlapon megtalálható. És te tettél egy megjegyzést az "összeomlás" szóval kapcsolatban, megkérdőjelezve ezt a szót. És mivel ez annyira alapvetőnek tűnik a DAF-ban való kommunikációnkban, megragadtam a lehetőséget, és azt mondtam: "Vizsgáljuk meg ezt!". Szóval teljesen nyitott vagyok arra, hogy meghallgassam a nézőpontodat és beszélgessünk.

BIRJU PANDYA: Köszönöm a meghívást a megosztásra. Kíváncsi vagyok, hogy mi fog itt is kiderülni.

A Deep Adaptation koncepcióval saját személyes és szakmai utamon keresztül találkoztam. Szakmailag a rendszerek szintjén dolgoztam: pénzügyi rendszerek, ökológiai rendszerek és ezek együttműködésének módjai. Az [Egyesült] Államokban születtem és nőttem fel, de a hátterem a keleti filozófiai és mitológiai iskolákból származik. Hindu és indiai származásúként nőttem fel, és nagyon érdekel a théraváda és a mahájána buddhizmus is. És ez tényleg megalapozta az "összeomlás" szóval kapcsolatos vizsgálódásaim egy részét. Ezekben az iskolákban mélyen gyökerezik az eredmény nélküli cselekvés, és a szolgálatban való részvétel anélkül, hogy úgy tekintenénk magunkra, mintha különálló személy lennénk, aki tesz valamit. Nincs mit szerezni, nincs megmentendő világ, nincs elérendő megvilágosodás. 

Ezt most nagyon hasznosnak találom. Mert úgy érzem, hogy amikor az ember megismeri a civilizációnk helyzetét, úgy érzi, hogy sürgősen cselekednie kell. "Nagy dolgokat kell tennünk. Gyorsan és határozottan kell cselekednünk." Mindig ezt halljuk. És számomra ez olyan, mint egy ujjcsapda, mert most csak megduplázzuk ugyanazt, ami miatt idáig jutottunk: az időhiány, a méretorientált gondolkodás, az elvont gondolkodás. Számomra tehát a Mély Alkalmazkodás eleganciája abban rejlik, hogy ez egy ügyes út, amely talán megszabadít valakit ettől a nyugatias szemlélettől.

Van egy pszichoterapeuta, akit úgy hívnak. Karla McLaren aki könyvet írt az érzelmekről, és tulajdonképpen az érzelmek, például a depresszió hasznosságáról. Azt mondta, hogy a depresszió arra emlékeztet, hogy valaminek meg kell halnia, de ez nem mi vagyunk. Hasonlóképpen, van ez az összemosódás az emberi lények és a nyugatias életmód között, hogy valaminek meg kell halnia, de vajon az ember az? Vagy ez a világnézet?

A barátom, Michael Lerneregy rákklinikát vezet itt a Bay Area-ban. Azt mondja, hogy a IV. stádiumú rák egy "durva beavatás", és a durva beavatás célja nem az, hogy túléljük. Szerintem ez nagyon erős. Az összeomlás bármilyen szinten megtörténhet - megtörténhet egy rákos emberrel. De mi az, ami valójában összeomlik, és mi az, ami újjászületik? Ha a kozmológiád lineáris és a halállal végződik, akkor az összeomlást ugyanezen a bibliai, apokaliptikus szemüvegen keresztül érzékelnéd. És azt hiszem, nem meglepő, hogy az a kultúra, amely hatékonyságot és törékenységet hozna létre, ilyen világnézetet is teremtene. Míg a bölcsességi hagyományok, amelyekhez én kapcsolódom, azt mondanák: "Az élő rendszerek elveit fogjuk követni, és az élő rendszerek nem ezt a ritmust követik". Van benne egy szezonalitás. És csak azért, mert egy évszak egy részében vagy, még nem követeli meg, hogy a létezésed ahhoz az évszakhoz legyen kötve.

DAF: Imádom, imádom. Szeretnék több irányba is elmenni, de először is ebbe: amikor megláttad az "összeomlás" szót, hogyan változtattad volna meg a megfogalmazást?

PANDYA: Világnézetem az emberi fejlődés elméletén alapul. Társadalomként nagyon jók vagyunk abban, hogy elismerjük, hogy az ember egy bizonyos ideig neurológiai kapcsolatokat hoz létre és integrálja a perspektívákat - de aztán betöltöd a tizennyolcat, és ez megszűnik. Nem igazán! Ken Wilber beszél integrálelmélet és hogy empirikusan különböző szakaszai vannak annak, hogy az emberek mit tudnak beengedni anélkül, hogy leállnának. Tehát különböző szavakat használnék attól függően, hogy a közönség milyen érzékelési szakaszban van. Bizonyos emberek számára az "összeomlás" szó sokkja, véglegessége az, ami kell ahhoz, hogy kizökkenjenek a saját fejükből. De valaki másnak talán az élet végének nevezhetnéd, ahogy mi ismerjük, vagy... Kali Yuga, vagy Dharma-végső korszak.

DAF: Igen. egy videó múlt hétfőn [2020. december 13.] Eric Garzával a traumáról és arról, hogy idegrendszerünk hogyan szabályozatlanodik meg. Elveszítjük azt az érzést, hogy ez a természetes történelem, hogy ez évszázadok, évezredek óta tart, és mi csak részei vagyunk. Ez a fajta könnyedség annyira idegen azoknak az embereknek, akik a nyugati kultúrában nőttek fel. Mit mondana, mit tudna a Deep Adaptation Forum nyújtani, hogy enyhítse ezt a szorongást és bemutassa ezt a másfajta gondolkodásmódot?

PANDYA: Igen! Számomra ez még csak nem is ez a másik gondolkodásmód abban az értelemben, hogy olyan, mint egy villanykapcsoló az egyik vagy a másik, hanem inkább olyan, mint egy fényerőszabályzó, vagy valami még többdimenziós. Ez a válás folyamatának támogatása, amiben szerintem benne vagyunk. Mindegyikünk több perspektívát hív be és integrál, ahogy növekszünk. Ez egy természetes folyamat, ahogyan a mag elültetése is növényhez vezet. És mi ennek a folyamatnak az útjába állhatunk. Társadalomként úgy gondolom, hogy olyan struktúrákat hoztunk létre, amelyek nagyon jók abban, hogy ennek a folyamatnak az útjába álljanak. Tehát bizonyos szinten az a kérdés, hogy hogyan lehet támogatni a felbomlást, hogy az emberiség feloldódjon. hamis szilárdság hogy lehetővé tegye ezt a természetes válást. Ez nem arról szól, hogy mi teszünk valamit: hanem arról, hogy eltűnünk önmagunk útjából.

Ennek fontos része a közösség, az, hogy olyan emberek között legyünk, akik szintén foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Ezt nevezné Buddha nemes barátságnak. Hogyan tudunk olyan tárolókat teremteni, ahol a nemes barátság bensőséges szinten lehetséges? 

Egy másik része a gyakorlatok. A tudatosságnak két sávja van, ami szerintem a Mély adaptációs retorikában húzódik meg: az egyik az, aki egyszerűen elzárkózik előle, és azt mondja: "Ó, Istenem, ide se tudok nézni". Aztán vannak olyanok, akik azt mondják: "Ó, Istenem, mit csináljak?". Rengeteg mámorító energiát tartanak, mert ez az, amit a társadalom létrehozott. De a mámoros energia nem vezet a viselkedési minták megváltozásához. Mi az gyakorlatok az, hogy a mindennapi cselekvésen keresztül segítsük az embereket, hogy testközelibbé váljanak, hogy kapcsolódjanak a szívükhöz, a kezükhöz, ami a saját ellenálló képességükhöz kapcsolódik. 

Ha tíz évvel ezelőtt megkérdezed tőlem: "Szeretnél meghívni egy másfajta tudást? Nos, meg kell hajolnod." Azt kérdeztem: "Mi van?" De ha azt mondanád: "Tudtad [hogy] minden alkalommal, amikor a szíved a fejed fölött van, megváltozik a véráramlás a szervezetedben? Megváltozik az agyadban a neurológiai összeköttetések módja?" Azt mondanám: "Huh, oké, most már hajlandó vagyok jobban figyelni." Nem azért, mert ez igazabb lenne, hanem mert a tudati sávom megkövetelte a kommunikációnak ezt a formáját.

DAF: Ez nagyszerű, ez tetszik. Az első pontod a közösséggel kapcsolatban: úgy érzem, hogy a Deep Adaptation Forum egy olyan közösség, ahol az emberek különböző módon vonzódnak a különböző gyakorlatokhoz. Lesznek olyan zónák, ahol egy kicsit fejesebb, és lesznek olyanok, ahol inkább spirituálisabb. És néhányan aggódnak amiatt, hogy talán túl sok az online közösség, és az emberek elkerülik a szomszédaikat. Lehet, hogy rengeteg időt fordítunk arra, hogy a világ minden tájáról telefonáljunk egymásnak, és elkerüljük azt, ami az ajtón kívül van.

PANDYA: Ami számomra felmerül, és ami a COVID-ot félretéve abban a reményben, hogy 2021 más, az az önkéntes tapasztalataim. Egy ideje már több szervezetnél is aktív önkéntes vagyok, de az egyik, ami nagyon a szívemhez nőtt, az a csoport, az ún. ServiceSpace. És az egyik mozgatórugó, amely a változás elméletére hívja fel a figyelmünket, az emergencia vizsgálata. 

Azok számára, akik esetleg nem ismerik, a koncepció a megjelenés hogy nem stratégiai módon tervezek - ami nekem, aki klasszikusan képzett, MBA-t szerzett, meg ilyesmi, nehéz. Hanem tényleg meghívni ezt a lehetőséget, hogy a természet tudja, mit csinál. Ez olyan, mintha egy kopár földdarabon dzsungelt próbálnánk növeszteni: van a Miracle Gro útvonal, és van az útvonal, ahol megteremtem a feltételeket a micéliumhálózat kialakulásához, aztán eltűnök az útból. És ezt láttam a ServiceSpace-nél, amikor egy csoport, amely az online orientációinkat használta, úgy döntött, hogy hetente egyszer megnyitja az ajtaját egy személyes mindfulness gyakorlat. Ez az izgalom átragadt, és húsz évvel később már száz hely csinálja ugyanezt, meghívva a helyi közösséget a saját válási folyamatába.

DAF: Ez tetszik. Igen, néhány embernek voltak ötletei: támogatjuk egymást online, és közösséget teremtünk, de némi elkötelezettséggel a magok elültetése mellett a bejárati ajtónkon kívül is. És talán az is a gyakorlatunk része lehet, hogy ezt az ajtón kívül tesszük.

PANDYA: Igaz? Szó szerint magokat ültetni az ajtó elé, lehet egy gyakorlat. De ha mámoros az orientációd, akkor azt mondod: "Hát, ez nem jó, mert a rendszer összeomlik, és néhány mag elültetése semmit sem ér". De ha ciklikus világnézeted van, akkor azt fogod mondani: "Nos, a magok, amelyeket ide ültetek, valójában ide [a szívre mutat] ültetnek magokat". Ez megváltoztatja a neurológiámat, ami megváltoztatja minden cselekedetemet, amit a jövőre nézve teszek - beleértve azokat a dolgokat is, amelyek talán azután történnek, hogy ez a test már nem is lesz itt.

DAF: Sok embert ismerek, akik megrekedtek abban, hogy "De hogy fog kinézni az összeomlás? Tudnom kell, hogy fog kinézni." Olyan tereket kell teremteni, ahol az emberek kényelmetlenül érezhetik magukat, és megtanulhatják, hogyan engedjék el ezt a koncepciót. Azt hiszem, ez egyfajta gyakorlat, mert ez egy kicsit olyan, mint a meditáció, amikor az elméd elkalandozik, és visszahozod! Elkezdesz gondolkodni: "Ha ezt teszem, akkor hosszú távon hogyan javulnak a dolgok? Tudod garantálni...?" Aztán megállsz, és visszatérsz: "Elültetem a magokat a következő ciklushoz, a következő évszakhoz - bármi is legyen az."

PANDYA: Tetszik, amit mondasz. És ez a szorongás és félelem képessége: nem fogjuk tudni kigondolni magunkat ebből. Nincs az az információmennyiség, ami lehetővé tenné az ember számára, hogy túllépjen a szorongással való kapcsolatán. Ez egy megtestesülési folyamat lesz, ahol a tartályuk csak tovább tágul.

DAF: Vannak, akik az összeomlásra a felkészüléssel reagálnak, és vannak, akik nem akarnak a felkészülésről beszélni. Több szeretetteljes választ akarnak, kevesebb "Hogyan éljem túl egyedül az erdőben? Hogyan fogja a családom túlélni az összeomlást?" Úgy érzem, hogy ez a megközelítés azt mutatja, hogy ha elengedsz bármilyen célt, a túlélés eredményét, és ehelyett inkább a szezonalitásban vagy megalapozott, akkor talán a természetes mozgásod a nagylelkűség és a szolgálat felé fog menni.

PANDYA: Azt hiszem, amit leírtál, az gyönyörű. Én ezt árnyaltabban játszanám vissza, mint az önorientáció vagy a szolgálat kettősségét. Inkább úgy, hogy ha esetleg meg tudnánk lazítani az egyik világnézet halálos szorítását, akkor egy százaléknyi valami más is bejöhetne. 

Én személy szerint felkészülök! Azonban minden felkészülésem közösségi alapú. A két szó, amely engem vezérel, a reziliencia és a regeneráció, az én, a közösség és az ökológia szintjén alkalmazva. Hogyan néz ki az ellenálló képesség az egyes szinteken? Nos, ez magában foglal bizonyos mennyiségű élelmiszert, amikor egy just-in-time rendszerben élünk. Meg akarjuk próbálni, hogy legyen élelmünk, nem csak magunknak, hanem a közösségünknek is. De azt is szeretnénk, hogy legyen kihez fordulni, akinél kisírhatjuk magunkat. Hogyan néz ki a gyász? Képes vagy gyászolni? Képesek vagytok-e örömöt találni anélkül, hogy dolgok lennének nálatok? Ez mind a rugalmasság része. Aztán ott van a regenerálódás összetevője: hogyan tudom regenerálni a belső békére való képességemet, a képességemet, hogy közösségben legyek, még akkor is, ha a dolgok változnak, a képességemet, hogy megalapozzam magam abban, ami a szezonális dolgokon túl van? Van olyan bölcsességi hagyomány, amely segít ebben?

DAF: Ez egy szeretetteljes válasz, azt akarod, hogy mindenki egyen és szeressen körülötted.

PANDYA: Vegyük a prototípusos megközelítést, mint például: "Annyi lőszert kell szereznem, amennyit csak tudok." Ha ez az a fajta retorika és gyakorlat, amit az ember meghív, az a belső énünk elzárása. Felejtsd el, hogy élsz vagy meghalsz-e később: ebben a pillanatban haldokolsz! Mik azok az utak, amelyek lehetővé teszik, hogy ez közösségként, kultúraként megváltozzon? Azt hiszem, ez egy nagyon fontos kérdés. És a válasz nem csak az, hogy radikálisan megnyílunk. Szerintem a válasz sokkal árnyaltabb és sokkal inkább az egyén és a közösségek saját növekedési-fejlődési útjának aktuális helyzetéhez igazodik. De nem hagyhatjuk egyszerűen figyelmen kívül, hogy a növekedés-fejlődés útja zajlik. Történik, és minél inkább ki tudunk állni az útjából, annál nagyobb a lehetősége annak, hogy ez folytatódjon - függetlenül attól, hogy az emberi faj hogyan történik vagy sem.

A képet a LinkedIn