Az egészségügyi ellátás jövője egy összeomló világban

a Stuart Jeffery

"Minden társadalom igazi mércéje az, hogy miként bánik a legkiszolgáltatottabb tagjaival."

Gandhi híres idézete rendkívül fontos, amikor a közösség számára elérhető egészségügyi ellátást vizsgáljuk. De a Covid-19 és az éghajlati és ökológiai vészhelyzetből adódó közelgő összeomlás bizonytalan, bizonytalan, összetett és kétértelmű időszakában hogyan fogunk gondoskodni a legkiszolgáltatottabb tagjainkról, beleértve azokat is, akiknek egészségügyi ellátásra van szükségük?

Az emberközpontú egészségről szóló cikkében, Asiya Odugleh-Kolev hasznos módon rámutat néhány olyan kihívásra, amellyel az egészségügyi rendszerek és közösségek szembesültek a Covid-19 világjárvány során, különösen a szolgáltatások integrációja és az érzelmi egészség terén. Tekintettel arra, hogy a Covid-19 csak előfutára a világot fenyegető összeomlások sorozatának, és hogy általában nagyon keveset írnak arról, hogy az egészségügyi ellátás reálisan hogyan változhat meg az elkövetkező évtizedekben, ezek a jövőbeli forgatókönyvek érettnek tűnnek a vitára.

A Covid-19 világjárvány olyan módon emelte ki az egészségügyi ellátás iránti vágyunkat, amit sokan közülünk nyugaton még soha nem tapasztaltak, ami talán kevésbé a vágyról, mint inkább arról szól, hogy meg kell menteni a haláltól. Ezt a haláltól való mélységes félelmünkből fakadó szükségletet ápolóként töltött időm alatt többször is tapasztaltam. A személyes felelősséget elhárító külső megoldások iránti igényt csak az a vágy múlja felül, hogy mindenáron megmentsük saját életünket vagy egy szerettünk életét. Az a gondolat, hogy a halál az élet lényeges része, továbbra is a kollektív tudatalattink kanapéjának hátsó ülésére van gyömöszölve.

Őseinknek alapvetően másképp kellett megbirkózniuk a halállal. Néhány évvel ezelőtt, miközben a saját családfámat kutattam, felfedeztem egy sokadik nagymamát, aki 16 gyermeket szült, akiknek többsége még az első születésnapja előtt meghalt, mielőtt ő maga is belehalt a szülésbe. El sem tudom képzelni, mit élhetett át minden egyes gyermek halálakor. Ma az Egyesült Királyságban ezek a csecsemő- és anyai halálesetek olyan ritkák, hogy nemzeti botrányt keltenek.

Miközben ezt írom, az Egyesült Királyságban a Covid-19 legújabb variánsának hatása alatt zajlik a legutóbbi hullám, de ez egy olyan országban történik, amely a felnőtt lakosság kétharmadát beoltotta, és minden bizonnyal elegendő ITU-kapacitással rendelkezik az új variánsok kezeléséhez, amíg a vakcina széles körben hatékony marad. A globális dél, különösen India, ahonnan ez a törzs származik, nem tud megbirkózni a problémával; ezt a problémát súlyosbítja az a tény, hogy a gazdag országok sokkal nagyobb arányban vásárolnak oltóanyagot, mint az alacsony és közepes jövedelmű országok.

Az Egyesült Királyság NHS-je arra a képességére támaszkodik, hogy Afrikából és más kevésbé tehetős országokból toborozzon klinikusokat, hogy fenntartsa az egészségügyi személyzetet, és ez a toborzási képesség a globális gazdasági igazságtalanságon alapul. Az Egyesült Királyságban a fenntarthatatlanul alacsony képzési szintünk kudarcához csak az párosul, hogy nem vesszük észre a demográfiai változást, amelynek következtében az idősek, a 85 év felettiek száma 2043-ra majdnem megduplázódik (ONS, 2018). Az egészségügyi ellátás egy főre jutó költsége ebben a korcsoportban a legmagasabb, ötször magasabb, mint a 60 éveseké (Public Health England, 2019). Az NHS most nem fenntartható, és bizonyára közép- vagy hosszú távon sem. Persze egy-két új változat az elkövetkező években megváltoztathatja ezt a demográfiai helyzetet - a jövő végül is változékony, bizonytalan, összetett és kétértelmű.

Ha az Egyesült Királyságban az NHS küzd a fenntartásáért, akkor globálisan még rosszabb a kép. A WHO országainak felében 1000 lakosra kevesebb mint 3 ápoló jut, míg az Egyesült Királyságban ez az arány 8 (WHO, 2021). Hasonló a helyzet az orvosok esetében is; egyszerűen nincs elég orvos világszerte a jelenlegi egészségügyi szükségletek kielégítésére.

A demográfiai kihívás és a képzett klinikai személyzet globális hiánya mellett fel kell tennünk a kérdést, hogy mi történik, ha az éghajlatváltozás, az ökológiai vészhelyzet, az erőforrások kimerülése és a környezetszennyezés egyre jobban eluralkodik a világon. Hogyan tudjuk fenntartani az egészséget és az egészségügyi ellátást egy olyan világban, amely összeomlóban vagy hanyatlásban van? Az ENSZ fenntartható fejlődési céljának, az egyetemes egészségügyi ellátásnak az elérése minden bizonnyal nehezebb lesz az összeomlással szemben.

Legalább egy példa van arra, hogy egy ország gazdasági összeomláson ment keresztül, és mégis virágzott az egészségügy. Az 1990-es évek elején Kubában az olajválság tönkretette a gazdaságot, de az egészségügyi ellátás fenntartása iránti elkötelezettség - és ami talán még fontosabb, a klinikusok képzésére való összpontosítás - azt jelentette, hogy Kubában az egészségügyi ellátás volt az egyik olyan terület, amelyet a legkevésbé érintett a válság (Jeffery, 2008).

Lehet, hogy a Covid-19 után az egészségügy globálisan újból a figyelem középpontjába kerül, ami a képzés, a nemzetközi együttműködés és támogatás terén is változást hoz, a közegészségügy a politika első vonalába kerül, és így tovább. Elveszett reményben élek.

Biztosak lehetünk azonban abban, hogy a jövőben a szorongás jelentősen nőni fog, mivel az egészségügyi ellátás iránti kereslet és az egészségügyi ellátás megfizethetősége nő, miközben a globális egészségi állapot romlik. Ez a szorongás, amely abból fakad, hogy jelenleg nem vagyunk hajlandóak szembenézni halandóságunkkal, és ragaszkodunk ahhoz, hogy minden betegségre gyors gyógymódot keressünk, valószínűleg arra fogja késztetni a kormányokat, hogy nagyobb mértékben védjék az egészségügyet, mint a gazdaság néhány más területét, legalábbis ha ezek a kormányok sokáig hatalmon akarnak maradni.

Miközben a társadalmi és gazdasági összeomlás kézzelfogható lesz, már most is létezik egy értelmet és célt érintő válság, egy spirituális válság, amely a szélesebb körű összeomlás mozgatórugója, és amely a halál elfogadásának elutasításában nyilvánul meg. Talán van a természetből való tanulás, tudás és megértés, ami elveszett számunkra, amikor hűségünket a haladás és az örökös növekedés hamis istenei felé fordítottuk?

A halállal és a betegséggel mint az élet gazdagságának részével való megbékélés hatalmas ugrás lenne a modern társadalmak számára, amely során megpróbálhatnánk tanulni abból, hogy őseink hogyan birkóztak meg vele, és hogyan birkózik meg vele a természet többi része is. Lehet, hogy ez a tanulás a közegészségügyről szerzett nagyobb tudásunkkal kombinálva talán éppen az egészségügyi ellátás összeomlását teszi kevésbé fájdalmassá, mint amilyen egyébként lenne?

Stuart Jeffery ápoló és korábbi NHS-vezető, aki jelenleg a Kent Egyetemen tart előadásokat a fenntartható globális egészségügyi ellátásról. Új, mélyreható alkalmazkodási munkacsoportot indított a következő témában az egészségügyi és szociális ellátás jövője és keres embereket, akik csatlakoznának ehhez a vitához.

Kép: Rini Widariyanti "Védelem" című művéből "A maszk mögött 2020" kiállítás. Rini és férje, Made indonéz kortárs művészek, akik Balin élnek. Megélhetésüket súlyosan érintette a világjárványnak a bali turizmusra gyakorolt hatása. Már nem tartanak fenn honlapot, de felveheti velük a kapcsolatot. Katie a DA Forum szerkesztőségében, akik kapcsolatba tudják hozni Önt velük, ha szeretné támogatni őket azzal, hogy megvásárolja munkáikat.